EZ AZ ESEMÉNY MÁS-MÁS IDŐPONTOKBAN, BUDAPESTEN TÖBB HELYSZÍNEN ÉS MÁS VÁROSBAN IS MEGRENDEZÉSRE KERÜL!
Az esemény leírása:
A múlt egy múltnak hívott bennünk élő jelen, mely életünk útján lépésről lépésre meghatároz minket. Ugyan nem mérhető, de mégis hatalmas súlya alatt olykor majdnem összeroppanunk.
Éveken, de akár életeken át cipelhetjük családunk, kapcsolataink, vagy számtalan élethelyzetünk által megélt terheinket. Ezeket nem látjuk, de érezzük, és bármilyen nehéz is, nem tudjuk egyszerűen megragadni és kidobni belőlünk.
Lezárni sem tudjuk, mert annyira a lényünk részévé válik, hogy sokszor úgy érezzük, ezzel kell már együtt élnünk.
Bárhova is megyünk, bármilyen nehéz is, velünk van.
De ennek nem kell így lennie!
A benned levő múlt emlékeit NEM TUDOD ELENGEDNI, mert MEGFOGNI SEM TUDOD – ezek érzelmek, melyek nem láthatóak, de MEGVÁLTOZTATHATÓAK!
Miként lehetséges ez?
– Minden egyes olyan érzésed, mely számodra akár gyötrelmes, fájdalmat ad: – Átalakítható!
– Minden olyan múlt emléked, mely Téged lehúz, akadályoz sorsod valós kialakításában: – Felülírható!
Ettől életed maradandóan és lényegesen megkönnyebbül:
– nem fogod a jelen, vagy az elkövetkezendő kapcsolataidba belevinni az előző kapcsolataidból keletkezett fájdalmakat!
– megszűnik a világ felé való kötelező megfelelési kényszered, mert utána nem érzed már kirekesztettnek magad!
– különböző élethelyzetekben gyorsan és könnyedén tudsz majd nyugodt lenni.
– megtanulod ténylegesen szeretni önmagadat, másokat és a világot is másként éled majd!
– így nem csak Te könnyebbülsz meg a világban, hanem a világ is megkönnyebbül benned!
– …és számtalan olyan egyedi dolog, ami személyedhez tartozik.
A múlt érzelem, mely benned van: most! A jelen tudatossága adja meg, mivé akarsz most válni és nem kell, hogy azok az emlékeid határozzanak meg, ami ellen úgy érzed, semmit sem tudsz tenni.
Ez a tanfolyam egy érzelmi képzés, amely az érzelmeid tudatos használatára tanít meg. Lelked legmélyebb akár elfeledett részeibe lép bele, és ott tesz rendet. Megtanít Téged érzelmezni, átérzelmezni, átírni benned olyan érzelmi részeidet, melyek meggátolnak a lelked szabad fejlődésében.
Ezen a képzésen olyan érzelmi technikákat kapsz az életedhez, melyeket bárhova magaddal vihetsz és használhatsz. Semmilyen kifejezett eszköz, adott helyszín nem szükséges hozzá. Szinte bárhol és bármikor használhatóak.
És ami a legfontosabb, amiket megváltoztatsz benned, azok úgy is maradnak!
Akár a mindennapokban való alkalmazásával megváltozik a világ. Nem megváltozhat, ténylegesen megváltozik! Mivel a világ olyan, amilyennek Te éled, és mikor Te megváltozol belül, a világ is megváltozik kívül!
Gyere el Te is, és mutasd meg önmagadnak, hogy milyen az, amikor az Érzelmek Tudatos Cselekvője vagy!
A tanfolyam időpontja:
2019 február 10. vasárnap 10-19 óráig.
A létszám limitált, mely maximum,15 fő, hogy mindenkivel egyénileg is lehessen foglalkozni az érzelmi technikák sikeres elsajátítása érdekében!
Helyszín: 1094 Budapest, Márton u. 35/a. fszt. 5. (19-es kapucsengő)
A képzés díja 18000 Ft. Ebből jelentkezéskor az összeg felét, azaz 9000 Ft-ot 2019, február 5-ig kell elutalni, majd az e-mailben megadott bankszámlaszámra. Az előleg befizetése és az eseményen való részvétel név alapján történik, és ha valaki lemondja, név alapján átruházható, de vissza nem jár!
A következő e-mail címen tudsz jelentkezni:
erzesakademia@gmail.com
Érdeklődés, esetleges kérdések: Bogdola Róbert 70-62-480-62, vagy facebook privát üzenetben.
Facebook esemény link: https://www.facebook.com/events/2143330475727984/
www.napfenyhazmuhely.hu