Felemelkedés

Tanmesék

Az élet tengerén haladva számolnunk kell viharokkal, melyek forgószelek, és a magasba emelve mutatják meg, hogy csak felülről teljes a világ. Megteheted, hogy harcolsz ellene, és le is győzheted, de akkor sosem fogsz felemelkedni.

Egyszer egy Juhász találkozott egy Indiánnal. Az Indián egy öreg, időtől csapzott bőrű tanító volt. A Juhász, birkákat terelte a mezőn. Mindketten vadon éltek, de egyikük sem volt hontalan. Egy nap, mikor találkoztak, beszélgetésbe kezdtek. Az Indián mesélte vadászós történeteit, miként ejtette el a zsákmányokat, és hogyan lett úrrá az éjszaka félelmein. A Juhász mesélte a birkák életét, és a kutyájáról, ki hűséges szolgálója volt. Semelyikük nem tudta a másik életébe beazonosítani magát, még akkor sem, ha próbálták átélni a másik életét. Olyan volt ez, amiben semmi közös nincs, de mégis hasonló. Kimentek a nyájjal, hogy a Juhász megmutassa, hogyan él. Az Indián nem értette miként kell egy nyájat terelni. A Juhász nem tudta megértetni, mi a birka terelésének bölcs mozzanata. A kutya ugatott, a vadászó indián mellett. Az Indián nem tudta megmutatni, miként vadászott ő a rengetegben, de sátrat készített, az éjszakai szálláshoz. Elmentek mindketten aludni. Éjjel egy varázsszót hallottak mindketten: – A forgószél az, ami felemel, és nem a jóság megélése. A szél ura választ titeket útjához, és nem ti a szelet. Ha felemelkedtek, elhagyjátok a földi mivoltotokat, és többé már nem vagytok se juhász, se indián. Nem kell kérnetek ezt, megadatik ez magától is. Csak tanuljatok meg repülni a messzeségben. Az Indián nem értette félálomban ezeket a szavakat, de tudta, az öreg szél hanga mindig igazat mond. A Juhász elaludt az éjben, és nem kelt föl akkor sem, mikor a táj már megvilágosodott. A nap reggel felkelt, és fényével beborítva mindent, mutatott rá a nyájra, a sátorra, s a szélre. A szél, nem röpült már az égen, a nyáj nem legelt már a réten, és a két barát már összetartozott. Együtt voltak a réten, egy nyáj vette őket körül, és egy kutya volt, ki nekik ugatott. Nem volt köztük már különbség akkor sem, ha ezt látták bármiben is. A nap ragyogott, a szél fújt, az ég kék volt.
Ez a világ rendje.

Írta: Bogdola Róbert

Hozzászólás küldése