Lélektárs
Sokat kerestem azt a valakit, akivel egy hullámhosszú lélekhangolódásunk van. Akivel az élet dallamában egy dalt játszunk, együtt hallgatjuk a közös világunk simogató érzelmi érintéseivel.
Rengeteget tettem és sokszor úgy éreztem, már eleget ahhoz, hogy legyen valaki az életemben. Nem úgy éreztem, hogy valaki jár nekem, vagy megérdemlem, hanem inkább azt, hogy valahol van valaki, akihez érzelmileg és lelkileg is fel kell nőnöm még. Csak nem tudtam ezt hogyan érhetem el. Ebben többször segített a magány lelki gyötrelmes hatása, mely annál sokkal erősebb volt, mint a magányba való beletörődésem.
Ugyan rengeteget tettem, hogy kapcsolatra leljek a világban, de ahogy telt az idő, mégsem volt elég a sok tett. Rájöttem, hogy nem bármit kell tenni, hanem, amit teszek, máshogy kell tenni, valami mást kell tenni, mert ami jó útnak tűnt, az egy kapcsolathoz nem vezetett el.
Így új utakat kerestem… és találtam!
Ebből az egyik, hogy nem azzal foglalkoztam, én keressek valakit, hanem azzal, hogy én legyek olyan, akit meg akarnak találni! Magamat kell olyanná tennem, akivel kapcsolódni akarnak, aki meglátható a világban, hogy legyen valaki, aki a világát akarja megszépíteni velem. Egy Ajándék legyek számára, egy élmény, aki lelkének és szívének belső melegségét adja.
És lett egy kérdésem is ehhez: - Én lennék kapcsolatban velem? Hát,… jó kérdés! Bár magammal nem házasodhatok, de attól még lehetek jóba velem, és szerethetem azt, aki vagyok - úgy tisztán és igazán.
Így ebből a felismerésből a velem való kapcsolatot kezdtem el ápolni. Törődtem lelkem minden egyes elérhető részével, lényem belső valóságával, mely a belőlem áradó kisugárzást adja. Foglalkoztam az érzéseim milyenségével és ráébredtem arra, hogyha a lelkemnek lélektársat is keresek, az én lelkem az enyém, az érzelmeimért én felelek - és mikor belül szép érzelművé válok, bárkit megszebbíthetek velem. Mert amilyen kapcsolatban vagyok magammal, azt viszem be egy valakivel való társas kapcsolatba is.
Még így is, mindezek felismerésével is sokáig bolyongtam. Nem elég csak egy dologra ráébredni, felismerni, tanulgatni, hanem amit megoldásnak láttam, egyfolytában azzá kell válnom. Bár többször úgy éreztem, ha rá is ébredtem valami igazán fontosra, és azt követem, még sincs sehol a láthatáron senki. Mintha nem is lenne igaz.
Biztos jó meglátás volt ez? Biztos így van? Elbizonytalanító kérdések ezek…
De valami felfoghatatlan oknál fogva mégis folytattam belülről vezérelt utamat. Egyfolytában a belső érzéseimre hagyatkoztam, hogy meglássam, hol, merre van, aki "olyan" számomra - a Lelkem Társa, akivel szív-esen, és lélekiesen (lelkesen) kapcsolódnék. Mindenhol figyeltem belső érzelmi "hangomat" és útmutatásomat, hogy én is ott legyek és akkor, mikor "Ő" is, megláthassam, megérezhessem Őt.
És így lett...
UI: Sok boldogságot Neked… is!