Egy önazonosulás példája

Az önazonosulás nem elfogadás, vagy dolgok, amiket elhiszünk másoknak.

A világban az emberek főként a saját olvasatukból és tapasztásaikból látják a világot és ezt akarják éltetni másokkal is, amit ők igaznak vélnek. Erre nevelnek, vagy erre terelnek másokat.

Egy dolgot sokat mondva és állítva valakinek, egy idő múlva a részévé válik. Nem tudja félretenni, a részévé válik, és minél többet mondják, annál jobban átitatja lénye önvalóját. Szeretne önmaga lenni, de annyira elmondják mások, ki ő, hogy már nem tud különbséget tenni a belső valósága és a mondvacsinált önmaga között. Átadja magát ennek és azt a valakit éli, akivel azonosult, akivé vált mások által vélt és igaznak látott valóságából. Már ekkor önmaga: egy olyan valaki, aki meghazudtolva van jelen, de mégis valahol ő. Ekkor feladja, meghasonul, és azonosul a vélt lényének életképével. Nem tudja már igazán, hol van ebben ő, ki az a valódi én, akit szerethet, és megpróbál az lenni, akit látni akarnak belőle. Egy ideig, akár évekig is élhet ennek valótlan fényébe a félresiklott útján, mert valahol elhagyta, elbúcsúzott igaz lényétől, és mások által mutatott, vagy akár követelt világának felel meg. Ilyenkor elveszíti azt, aki ő, a lényt, akit szerethet. És amikor azt hallja - "Légy önmagad!" - , akkor a mások által teremtett látszatvilágban folyamatosan öli meg, nem engedi felemelkedni belső világát, elpusztítva ennek létjogosultságát, mindössze azért, mert a sok földi ítélet, és mondvacsinált -"Csak jót akarok neked!" - felszólalással egyetértett.

Azzá vált, amit mondtak neki, aminek tartják, amit képzelnek, vagy amit hisznek róla. Ekkor ereje hanyatlik, és ahova teszik őt, ott próbál meg túlélni, hogy évek alatt felemelkedhessen önmagához.

/Bogdola Róbert/

 

Hozzászólások lezárva.