Értékelés

Tanmesék

Olyan értékű társra lelsz az világban, mint amennyire Te értékeled saját magad.

Volt egy hajó. A hajó, az élet tengerén evezve kikötött sok-sok kikötőben. A hajó, hajó volt ugyan, de csak szelte az életet óceánokon át, sosem tudva merre tart. Egy nap eljött hozzá egy üzletember, és ezt az üzletet ajánlotta neki: – Elmegyek veled világokba, kikötőkbe, megismertetem veled az élet fogalmát itt a földön, és megmutatva tudod majd meg, mi is az élet. Elviszlek, mert nem tudod hol vagy. Csak egy dolgot kérek érte cserébe, a szívedet. Az alku megköttetett, mivel a hajó, nem tudta, hogy ő maga a kapitány is, és a kormányos is egyben. Elmentek sokfelé, ahogy az üzletember mondta, de sosem jutottak el sehová. A hajó nem értette miért van ez, hisz sok dolgot láttak, és sok dolgot éltek meg a kikötők vad világában. A vadság rámutatott ugyan a jóra, de a szíve szava sosem tudott az üzleti érdek miatt az agynak szólni, hogy változtasson életén, hisz az, aki az agy volt, sosem tudta érezni a szív szavát, és hangjának lágy fényét. De egy nap az üzletember elbúcsúzott a hajótól, mert rájött, hogy már nem veszi hasznát a bárkának. Eladta valahol, és a hajó elkallódva, rozsdásan süllyedt el az élet kék tengerének hullámaiban. Egy kagyló ment oda a haldokló hajóhoz, majd lágy, sziréneket meghazudtoló selymes hangon így szólott: – Elmúlt az idő, eljárt feletted, de nem öregedtél meg, csak a szíved adta ezt a használhatatlanság érzésed önmagad felé. Elfáradtál ugyan, de sosem vagy használhatatlan akkor, ha értékeled azt a lelket, ami Te vagy. Nem mások mondják meg, milyen kikötő az, ahova hajóznod kell, hanem az érzés, ami bárhová elvisz. Ha nem érzed azt, ami mozgat téged, akkor sosem fogod megtudni, mi is a szépség ragyogása, ami minden éjjelt beborít a fénnyel, és megtudva ezt sosem várja el magától, hogy más legyen. Egy valami viszont számít, és az-az értékrended önmagad felé. Sosem változik meg anélkül, hogy Te nem járultál volna hozzá. Az a szerződés, amit megkötsz, bárkivel, és bármivel is kapcsolatosan, egy érzelmi üzlet a lelkednek a szívvel, hogy vigyázzon a fejlődésedre mindenhol, ahol vagy. De sose feledd, hogy az-az érzés, ami elvisz valahová, az is visz tovább a másikhoz, viszont ha fájdalommal éled meg, nem vagy az önmagad fénnyel teli valódi útján, és nem járulsz önmagad színe elé úgy, hogy megmutatnád az élet színpompás világát. El kell engedned a fájdalom kilátástalanság érzését, és megmutatni magadnak azt, ami elválaszt a valódi értékrended értékeitől önmagad irányába, felhozva az érzéseid arra a szintre, melyben minden olyanná válik, ami nem elmúló, hanem az itt és most jelen érzés ragyogása a lélekben. Kérd tőled az értékeidet, és add meg magadnak tőled. Én egy kagyló vagyok ugyan, de a részemhez tartozik az igazgyöngy, ami bennem van, és ott van mindenkiben, és ragyogtatható, az élet nagy változásainak forgatagában is. A gyöngy ugyan mindenkiben ott van, de a burok, mellyel elzárjuk, teszi valótlanná az érzésünket, hogy kincs vagyunk. Pedig látod, csak egy mozdulat, és kinyitom a burkot, ami védi a kincset, ami vagyok, és azonnal láthatja bárki szikrázó fényem. De úgy vigyázok rám, hogy sosem adom el ezt az értéket, ami vagyok, senkinek. Lehet az igazgyöngyöm a legértékesebb a világon, de valósága az-az igazság, az-az igazgyöngy, ami a világon a legnagyobb értékű számomra, én, ami vagyok. De egyvalakinek odaadom, aki értékeli értékemet, ő, az Igazgyöngy Társam.

Írta: Bogdola Róbert

Hozzászólások lezárva.