A Lélek

A Lélek egy Utazó, különböző létezési helyeken: különböző világegyetemek és bolygók lakója. Mind minden – ahol most vagyunk -, energiából van összerakva, így a Lélek is energiából van. Másból, mint az anyag, vagy a sokféle dolog, de finom rezgése révén nehezen felismerhető milyensége.

Számunkra a Lélek- emberi felfogásban mérve végtelen érzésű, alig érzékelhető érzelem folyam, mely halad előre a tapasztalás olykor rögös útjain. Más, mint az elme, sőt, különböző működési elvekre van alapozva. Az elme együttműködik vele, de mégsem tud azonosulni azzal, ami a Lelket teszi valóssá.

A Lélek több részből állva alkot egyet, és az egy is egy nagy egy része. A Lélekközpont létezése emberként szinte felfoghatatlan, és alig érzékelhetően van jelen. A központból különböző létezési szinteken tudunk létezni lélekrészünkkel, akár egyszerre több helyen is a dimenziókban elosztva. Mivel az univerzumok száma végtelen, így a létezések száma is az. Annyi helyen tudunk létezni, ahány létezési helyen tudunk lenni erőnkből, és feladataink megoldásaiból eredően. Ha valamiben gyorsan akarunk fejlődni, egyszerre több helyen is élhetünk ugyanolyan életet. Több tapasztalást nyerhetünk egyazon idő alatt, ugyanabból az életfeladatból kiindulva. Lehetünk egyszerre 10 anya, vagy 20 harcos, vagy 30 gyermek, ki a leszületése után pár év múlva meghal. Mivel a halál, mint olyan, nem létezik, így csak az emberi elmeszámára vélt fontossága ad ennek jelentőséget számunkra. Ugyan az elme is mi vagyunk, de önmagával védi meg a földi lét teremtésének kivitelezését. Mert ha biztosan tudnánk, hogy valós sérülés nélkül lépünk át bármin, sosem volna oly fontos az élet megtartása. Sokkal könnyebben vennénk az élettel kapcsolatos dolgokat, amik a testsérülés védelmére hivatottak, halálnak nevezett végkifejlettel. A Lélek nem hal meg, de folyamatosan átalakulva változik tovább, míg ezt, az emberi létben fellelhető meglátás, vagy érzékelés felfoghatatlanná teszi. Igazán nem tudhatjuk emberként működésének valós okait, nem érthetjük elmével, miért van, hova tart, mi a célja, kik vagyunk, mikor lelkekként beszélünk rólunk. Annyit tudunk, hogy bennünk van, pedig nincs bennünk valahol, ott belül, hanem az Egy részeként egy részünk az életben. Minden, amiről tudunk, egy része egy résznek, de még erről a részről is nagyon keveset tudunk, ami a megértés világában fellelhető.

De oly sok magyar kifejezésünk utal sokszínű igazságára:

– A lelkemig hatolt, amit mondtál…

– A Lelkem boldogsága vagy!

– Lélekfájdalmaim vannak.

– A szem a Lélek tükre.

– Lélektársam vagy.

– A lelkeddel simogatsz engem.

– Érzem, a Lelkem mélyéből!

– Olyan szép a Lelked!

– A lelkemig érsz el…

De sosem mondunk például ilyeneket:

– Úgy gondolom a Lelkemmel.

– Úgy vélem a Lelkemmel.

– Azt hiszem Lélekből, hogy…

– A Lelkem véletlenségei…

– Önt a Lelke alapján alkalmazzuk!

– Milyen formás Lelked van!

Mégis tudjuk, hogy a lelkünk érzelmeink meghatározói. A Lelkünknek keresünk társat, finomlelkületűt mondunk valakire, és szívvel-Lélekkel teszünk valamit. Mint ahogy a Lélek, a szív sem gondolkozik, de együttműködve az aggyal alkot egy teljes egészet. Bár ez az egész is szintén csak rész. A Lélekközpontunkhoz fényszálakkal vagyunk összekötve, és ezek akkor szűnnek meg, mikor befejeztük létünket az adott helyen. Mikor minden Lélekrész visszatér a központba, a Lélek teljes önvalója tovább áll a következő megtapasztalások felé. Ez már az emberi érzékelés határán kívül van. Nem megmondható elmével, fizikailag felfedezhetően, hogy mi is történik igazából, mikor elmegyünk innen, és visszatérünk hozzánk.

Sok dolog fürkészhető, embertől független állapotban felismerhető, de a teljes lényeg nem megtudható, bár a megtudott részei is, felemelő érzésűek tudnak lenni.

A Lélek érzelmi központ, nincsenek saját gondolatai, érzelemből cselekszik, érzelmi tanácsokkal látja el az elmét, aki ennek kapcsán alkot gondolatokat. Különböző érzelmeket tárol, tapasztalások érzelmi emlékeit. Ezek az érzelmek meghatározzák létezésünk boldogságnak nevezett mivoltát. Fájdalomból cselekszünk fájdalmasan, vagy szerelemből vakon, azaz elme nélkül. Így nem mindegy, milyen érzelműek vagyunk, milyen a kisugárzásunk, hogy vagyunk érzelmileg egy adott helyzetben. Boldogan szárnyalva könnyebb a lét, mint letörten, szenvedve vonszolni magunkat életünk végéig.

A megérzés sem gondolat, de a megérzés gondolata érzésből ered. A gondolat így csak második helyen van, első az érzelem. Tehát így az értelem is logikusan megmondja, hogy ha valami valamiből ered, akkor, amiből ered, ahhoz képest korlátozva van. Az eredet így több, és gondolatainkkal cselekedve bekorlátozzuk magunkat. De az élethez itt mindegyikre szükség van, és együttműködve vagyunk azok, akik vagyunk. Más világokban ez másként van, más a létezési forma testben történő kivetülése, és működési elvei a teremtést tekintően.

Itt a földi létben kell felismerni dolgokat, ezzel a tudással kell kezdeni valamit, és itt kell megtudnunk, mit tudunk Lelkünkből oly módon tudást hasznosítani, hogy még jobb, és szebb érzelmű minőségben tudjunk bárhol a világegyetemben pompázni.

Nagyon sok Lélekkel kapcsolatos felismerés van, ez az írás is egy része ennek, de tágabb érzelmű látókört, és felismeréseket élhet meg valaki ennek olvasása közben.